Szia!
Szia!


VIKI
Aszódi VIKI
Jóga Oktató
Soha nem voltam az a típus, aki hosszabb időn át kitartott volna egyetlen mozgásforma mellett. Kipróbáltam többféle sportot, de igazán egyik sem ragadott meg hosszú távon.
Az első találkozásom a jógával egy nyílt napon történt, ahol egy haladó szintű órára „ültem” be. Nem túlzás azt mondani, hogy a felénél már azon gondolkodtam, felállok és hazamegyek. Az óra végére úgy éreztem, ez nem nekem való. Azután jó pár évig nem is gondoltam a jógára.
A változás akkor kezdődött, amikor egyre gyakrabban éreztem a hátfájást és a merevséget a mindennapjaimban. Tudtam, hogy tennem kell valamit, és így jutott eszembe újra a jóga. Eleinte kizárólag a fizikai testem miatt kezdtem el rendszeresen órákra járni. Figyeltem, ahogy a hátfájásom enyhül, az ízületeim mozgékonyabbá válnak, és a testem hálás a törődésért. Az igazi fordulópont azonban az volt, amikor elkezdtem a jóga mélyebb rétegeit is megtapasztalni: nemcsak a testemet, hanem az elmém és a lelkem is megmozgatta.

2020-ban végeztem gerincjóga oktatóként, és azóta folyamatosan képzem magam, hogy minél szélesebb körben segíthessem a gyakorlóimat. 2024-ben fejeztem be a Hatha és Kismama jógaoktatói tanulmányaimat, és minden egyes új tudásmorzsát igyekszem beépíteni az óráimba. Az a célom, hogy ne csak a jóga fizikai oldalát adjam át, hanem annak mélyebb, életminőséget javító hatásait is megmutassam a tanítványaimnak.

Bár az út elején úgy éreztem, hogy a jóga nem az én világom, ma már elképzelhetetlennek tartom az életem nélküle. Ez a folyamat tanított meg arra, hogy a kezdeti nehézségek gyakran a legértékesebb dolgokhoz vezetnek el.


Jóga utam
- Gerincjóga – Mandala JÓGASTÚDIÓK (Pápa Gyöngyvér) – 2020
- 200 órás Hatha Jógaoktatói – Dócs Tamás Jóga Akadémia – 2024
- Kismama jógaoktatói képzés – Almogudtha Yoga School (Halbrucker Nóra) – 2024




